1. fejezet - Sophie

Sophie Black halálsápadtan tipegett magas sarkain a Lightman Csoport épülete felé. Az üvegből és hófehér márványból épített csoda ott tornyosult felette, ő pedig nagyot nyelve nézett fel a tetejéig. Mintha az október eleji nap is kedvezni akarna neki első munkanapján, lágyan simogatta a bőrét a hűs, de még kellemes szellő, halvány mosolyt csalogatva telt, az izgalomtól kipirult ajkára. De az idegességét nem tudta maradéktalanul elsöpörni.

A fiatal lány magához szorította fekete, bőr aktatáskáját, amit a szüleitől kapott a jeles alkalomra – Sophie maga is úgy gondolta, hogy az ember lányának első munkahelye megér néhány remek ajándékot. Így beszerzett néhány új ruhát is, amolyan felnőttes és komoly darabokat. Nem jelenhet csak úgy meg Dr. Cal Lightman színe előtt! Rettenetesen izgatott volt a férfival való első találkozás miatt, és nemcsak azért, mert leendő főnökéről volt szó. Hallotta már Dr. Lightman hírét, az interneten már látta is őt – a férfi veszélyesen jóképű és karizmatikus volt, kisugárzása már a monitoron át is megfogta Sophie-t.

Nagy, nyugtató lélegzetet vett, majd végigsimított hosszú, aranyosan csillogó haján, amelyet ezúttal kiengedve hagyott a hátára omolni, csak két tincset választott le a halántékánál, azzal fogta hátra a kósza fürtöket.

Magassarkú cipőjében kecses volt, térd fölött végződő, csinos, sötétkék szoknyája kiemelte formás lábát, piros, rövid ujjú blúza csábítóan feszült a megfelelő helyeken, vajszínű blézere pedig pompásan kiegészítette a szettet. Mégsem tűnt kihívónak, egyszerűen csak bájosnak, gyönyörűnek és teljességgel ártatlannak.

Lámpalázasan libbent be az épületbe, ahol rögtön megcsapta a légkondicionáló hűvös levegője, az ő ízlésének túlzott hideget varázsolva a modern előcsarnokba. Nagyot nyelve igyekezett csillapítani szíve vad dörömbölését és hevesen kapkodó lélegzetét. Felöltötte legszebb mosolyát, úgy lépett a recepciós pulthoz, hogy elmondja, miért jött és kihez. Lopva sandított körül az előtérben, a sok üvegfelületen látta megcsillanni saját tükörképét.

A pultnak dőlve vörös hajú, alacsony lány olvasgatott egy mappába rejtett irathalmot. Sophie szeme megakadt rajta – hiszen eldöntötte, hogy ezen a napon mindent és mindenkit alaposan megjegyez és megfigyel. Remélte, hogy a lánnyal összebarátkozhat majd, vidámnak tűnt és élettel telinek. A recepciós hölgy folyamatosan beszélt hozzá, ám úgy tűnt, ő egyszerre képes olvasni és részt venni a beszélgetésben, ugyanis mindig a megfelelő helyeken szólalt meg vagy épp nevetett. Sophie nem tudta volna megindokolni az érzést, de valamiért feloldotta a lány jókedve, máris szimpátia ébredt benne iránta.

Kissé magabiztosabban lépett hát a pulthoz, és a recepcióshoz fordult kedves mosollyal.

-         Jó napot kívánok, Sophie Black vagyok, és Dr. Lightmannel lesz találkozóm. - A mondat végére kissé elvékonyodott a hangja. Nem hiába, a férfinek már pusztán a neve is ezt a hatást érte el.

A vörös hajú lány érdeklődve fordult felé, miközben összecsapta a mappát. Sokatmondóan mosolygott magában. Eközben a recepciós vadul pötyögött a számítógépen, majd bólintott.

-         Üdvözlöm, Ms. Black. Dr. Lightman a második emeleten található irodájában várja önt.

-     Majd én felkísérlek. Könnyű itt eltévedni elsőre – mosolygott rá a vöröske, és már húzta is magával Sophie-t. – Szóval Sophie. Az új gyakornok, igaz? Cal már mesélt rólad.

-   Mesélt? – kérdezte Sophie, és akaratlanul is felcsillant a nagy, zöld szempár, amivel büszkélkedhetett.

-         Persze. Már nagyon várja az érkezésed. Biztosan elégedett lesz, amikor meglát – vonogatta a lány sokatmondóan a szemöldökét, majd Sophie egyszerre értetlen és zavart arckifejezése láttán elnevette magát. – Nagyon csinos vagy. Én meg hajlamos vagyok túl sokat beszélni. Egyébként Nadine Williams vagyok. Én is itt dolgozom pár hónapja gyakornokként.

-         Tényleg? Akkor sokat fogunk találkozni! – lelkesült fel nyomban Sophie.

Hálás volt, amiért a pár évvel idősebbnek tűnő, kissé cicaszerű lány fecseg, így nem volt ideje a saját izgalmával törődni, pedig már elhagyták az első emeletet.

-         Ahogy mondod. Én pszichiáteri gyakorlaton vagyok Dr. Jensen mellett.

Sophie kiszúrta, hogy Nadine arcán a név kiejtésekor álmodozó kifejezés suhant át, és némi pír is költözött a fehér bőrre. De aztán a lány gyorsan folytatta. Sophie szélesen vigyorogva hallgatta, és elhatározta, hogy amint alkalma lesz rá, alaposabban kifaggatja Nadine-t erről a Dr. Jensenről.

-      Néha mi is megyünk terepre, de többnyire a behozott embereket figyeljük meg. Te biztosan mindig terepen leszel Callel. Vagy Gillian Fosterrel. Nagyon kedves nő, imádni fogod. Később pedig Riával vagy Lokerrel – bólogatott Nadine, aztán lefékezett az egyik iroda előtt. – Itt is volnánk.

Sophie magában alaposan megjegyezte leendő kollégái nevét, és hálás volt az információkért, ám amint észlelte, hogy megérkeztek, kiguvadt szemmel meredt az ajtóra szögezett kis névtáblára, és hirtelenjében inába szállt a bátorsága. Elárvulva nézett Nadine-ra, hálás lett volna, ha nem hagyja magára, de a lány csak biztatóan rámosolygott, és az ajtó felé bökött a fejével, vörös fürtjei meglibbentek.

-         Csak nyugalom. Nem véletlenül vett fel téged. Ne lepődj meg, de eleinte nehéz lesz vele, jól megdolgoz majd – kacsintott rá Nadine, azzal már kopogott is tova csinos, sötétkék cipőjében.

Sophie-t egyáltalán nem nyugtatták meg ezek a szavak, de nem volt más választása, be kellett mennie. Te akartad, csak nyugi, ügyes leszel, gyönyörű vagy és okos, nem a levegőbe végezted el azokat a kurzusokat, diplomád van viselkedéselemzésből! Így mantrázott magának, és gyorsan bekopogott, mielőtt meggondolhatta volna magát. Nagyokat nyelve igazgatta magán a ruhát, aztán az ajtó kinyílt, és ő remegő térddel bebotorkált.

Alig volt ideje végigmérni Dr. Lightmant – talán ez volt a szerencséje, hiszen így életben maradt –, máris megszólalt a férfi kissé rekedtes, minden érzéket felkorbácsoló hangja.

-         Mit lát? – kérdezte sürgetően, és végig sem mérve Sophie-t levetette magát az egyik székre, a lábát pedig feldobta az íróasztalra. 

Sophie megzavarodva nézett körül, aztán megpillantotta a falra kivetített arcképet. Kissé megnyugodott. Számtalan ábrázatot tanulmányozott már, minden jól látható és rejtett érzelmet megtanult felismerni, és nagyon is jó volt ebben. Kiváló első benyomást készült tenni, ezért nem tétovázott túlságosan soká, hiszen tudta a választ.

-         Bűntudatot – mondta magabiztosan.

Cal hümmögött, azzal a lány felé fordította a székét, és ezúttal nem maradt el az alapos méricskélés. Ahogy Nadine mondta, Dr. Lightman valóban elégedettnek tűnt. Leplezetlenül bámulta meg Sophie idomait, miközben félmosolyra húzta a száját, és kissé oldalra döntötte a fejét. A lány fülig vörösödött, de állta a férfi tekintetét, hisz magabiztosnak és bátornak akart tűnni. Belül forrongott ettől a pillantástól, egyszerre érezte magát felháborodottnak és elégedettnek. Szívesen felképelte volna a pimasz mosolyú férfit, hogy aztán vadul megcsókolja.

Dr. Lightman felkelt a székéből, majd lazán lépett felé, kissé görnyedt tartással, zsebre vágott kézzel, és Sophie kis híján összerándult, ám megállta, és kérdőn nézett fel a férfi szemébe, ami azonnal megbabonázta, és egy pillanatra valamennyi érzelem átsuhant az arcán – pedig azok egyáltalán nem voltak publikusak. Cal vigyorából sejtette, hogy ezt a férfi is tudja. S különben is, hogyan rejthetné el pont előle, mit gondol?

-         Jó válasz. Elpirult? Miért pirult el? – nézett egészen közelről az arcába Dr. Lightman, miközben egyik kezével két gyors kört tett a lány arca előtt, mint aki összefoglalja, mit lát.

Gyorsan és pattogósan beszélt, könnyedén túljárva bárki eszén. Sophie máris le volt nyűgözve. Nagyot nyelt, és zavartan lesütötte a szemét. Ilyen közel állva egymáshoz megcsapta orrát a férfi arcszeszének illata. Hihetetlenül férfias volt, kissé fűszeres. Bódító.

-         Itt van még, Sophie? – csettintett egyet vékony, mégis férfias ujjaival a lány arca előtt Cal, mire a lány óvatosan elmosolyodott, és aprót bólintott.

Döbbenten vette észre, hogy leendő főnöke is mosolyog, ettől kissé felbátorodott, és most már a szép, zöldeskékben pompázó szempárba mert nézni, méghozzá nyíltan. Dr. Lightman ismét azzal a kedvtelő arckifejezéssel fürkészte, miközben összefonta a karjait, egyik kezét pedig az álla alá támasztotta.

-         Az adottságai kiválók, de ne piruljon el. Erről le kell szoktatnom – vigyorodott el, és hátralépett egyet, Sophie pedig önkéntelenül fellélegzett. Túl sok frusztrációt okozott a férfi közelsége.

-         Most menjen, pihenje ki egy kicsit a sokkot, amit okoztam. Fogadni mernék, hogy Miss Williams máris a gondjaiba vette. Ebédeljen vele, és közben figyelje meg. Utána várom. Elemezze ki nekem a kisasszonyt, rendben? Úgyhogy nagyon figyeljen, Sophie – vigyorgott Cal ravaszul.

-         Tessék? És a papírjaimat nem nézi meg? És… Elemezzem ki Nadine-t? De hát… Olyan kedves volt hozzám – dadogott Sophie.

-         Nem érdekelnek az papírjai, elhiszem, hogy egyetemet végzett – legyintett Cal, aztán vállat vont, úgy folytatta. - Az nem baj. Ettől még lehetnek barátnők. Nadine már megszokta, hogy elemzik, ő is ezt teszi másokkal. Itt így mennek a dolgok. Ne csak Dr. Jensen vájkáljon benne, nem igaz? – vihogott fel a férfi.

Sophie nem tudta eldönteni, hogy Cal szándékosan mondta-e a félreérthető dolgot, de első benyomásai alapján biztos volt benne. Elvigyorodott. Tehát helyes volt a sejtése: Nadine és a mentora között van valami. Vagy lesz.

Felbátorodva bólintott, azzal Callel az oldalán kilépett az irodából. Hevesen dobolt a szíve, és nem tudta letörölni a széles mosolyt az arcáról, miközben elindult valamerre. Remélte, hogy magától is ráakad az étkezdére. Dr. Lightman az ellenkező irányba indult, ő pedig hátrafordulva lesett utána. Elmosolyodott. A férfi kissé dobálta a karjait járás közben, és a görnyedt tartásáról távolról is fel lehetett volna ismerni. Sophie tekintete önkéntelenül is a fekete nadrágba bújtatott hátsóra tévedt. Az ajkába harapott, aztán inkább megfordult, és gyorsan folytatta az útját. Hát itt volt végre, álmai munkahelyén, és a főnöke a legdögösebb férfinek bizonyult a világon. Meg volt róla győződve, hogy ennél szebb már nem is lehetne az élete. 

Nagyot sóhajtva bolyongott, miközben Dr. Lightman alakja járt az eszében. Tudta, hogy elkövetkező feladatára kell koncentrálnia, mégsem tudta kiverni a fejéből a férfit. Szinte alvajáróként sétált a folyosókon. Azután – legnagyobb meglepetésére – az étkezdében kötött ki. Mivel meglehetősen kevesen ültek az asztalok körül, így azonnal kiszúrta Nadine lángoló haját. A lány összehajolva beszélgetett egy Cal korabeli férfivel, aki nem lehetett más, csak Dr. Jensen. Sophie vigyorogva figyelte a párost. Nem értek egymáshoz, mégis látta a közöttük felpattanó szikrákat. Egészen másnak látta ezúttal Nadine-t: a magabiztosnak tűnő lány ezúttal szemmel láthatóan elalélva hagyta, hogy behálózzák, feltűnt Sophie-nak, mennyire tisztelheti a férfit, és felnéz rá.

Elvigyorodott, majd a pulthoz sétált egy tálcával. Szándékosan sokáig piszmogott az étel kiválasztásával, időt akart hagyni Nadine-nak, mielőtt odamegy, nem akart megzavarni semmit. Mikor felkapta a sültkrumplival, csirkemellel és kólával megpakolt tálcáját, Nadine már egyedül ücsörgött az asztalnál, tenyerébe támasztott állal, álmodozó tekintettel.

-         Leülhetek? – mosolygott rá Sophie.

Nadine felriadt az ábrándozásból, és szélesen elmosolyodva bólintott, majd maga elé húzta a tálcáját, amin egy üres tányér mellett egy szelet csokis süti árválkodott.

-         Na, hogy ment? – vigyorgott Sophie-ra.

-         Nagyon jól, Dr. Lightman lenyűgöző! – sóhajtott a lány, és lassan eszegetni kezdett.

-         Tetszik neked, igaz? – mosolygott Nadine.

-         Én… Nem is tudom… Na, jó, naná! Van, akinek nem? – nevette el magát felszabadultan Sophie, újdonsült barátnője pedig vele kacagott.

Néhány pillanatig némán, gondolataikba merülve falatoztak, aztán Sophie-nak eszébe jutott a feladat, amit Caltől kapott. Már így is sokat kikövetkeztetett Nadine-ról, de látni akarta, hogyan reagál a számára legfontosabbnak tűnő kérdésre. Rövid ideig gondolkodott, majd közömbösnek szánt hangon megszólalt.

-         Ki volt az a pasi, akivel az előbb beszélgettél?

-         Ó, csak Matthew – vágta rá túlságosan is gyorsan Nadine. – Vagyis Dr. Jensen.

-         Hm, szóval már Matthew – vigyorgott Sophie, mire Nadine szenvtelenül nézett vissza rá.

-         Persze, elég jóban vagyunk, elvégre ő a mentorom, sokat segít – bólogatott hevesen a lány, mire Sophie vigyora még szélesebbre húzódott.

-         Elég jóban? Ez érdekes. Mennyire?

Ezúttal Sophie elérte a kívánt hatást: Nadine elpirult, és inkább a süteménybe temetkezett. Sophie elégedetten elmosolyodott. Úgy tűnt, Nadine jól járt a pszichiátriával, a gondolatainak leplezése nem volt ugyanis az erőssége. Bár Sophie gyorsan emlékeztette magát, hogy ő maga is pironkodós típus, amiről le kell szoknia. Csak azt nem tudta, hogyan.

-         Nagyon jóban, de tudom kezelni, nem bonyolódom bele érzelmileg – magyarázta a lány halkan, ám Sophie egészen mást olvasott ki az arcából.

Ennek ellenére csak bólogatott, mint aki hiszi is, amit hall. Ezután Nadine kérdezgetni kezdte mindenféléről, főleg az egyetemről, ő pedig készséggel válaszolgatott. Az ebéd végeztével együtt ballagtak vissza a második emeletre, ahol Nadine kíváncsian fordult Sophie felé.

-         És most? Cal máris munkába fog?

Sophie közömbösnek szánt arckifejezéssel bólogatott, pedig belül máris forrongott, amiért pillanatokon belül viszontlátja a férfit. Alig várta, hogy beszámolhasson neki mindarról, amit megtudott, és főleg arról, amit kikövetkeztetett. Némi bűntudat gyötörte ugyan, de úgy vélte, újdonsült barátnője megbocsát majd neki, amiért éppen ő volt az első kísérleti nyula.

-         És te? – kérdezte meg Nadine-t, aki feltűnően unott képpel vonogatta a vállát.

-      Nem tudom, semmi különös. Most nincs semmi dolgom, azt hiszem, de négyig itt kell lennem, sajnos – mondta, majd nem tudta visszafogni magát, szélesen elvigyorodott.

-         Konzultálj Dr. Jensennel! – vihogott fel Sophie.

Nadine elámult ezen a merészségen, aztán viszont ismét kirobbant belőle a nevetés, és bólintott.

-    Úgy lesz. Jó munkát! – vigyorgott jelentőségteljesen Sophie-ra, azzal már riszált is tovább a folyosón.

Sophie mosolyogva nézett utána, aztán jóval magabiztosabban kopogott be Dr. Lightman ajtaján, mint első alkalommal.