2. fejezet - Cal

Sziasztok, kedves Olvasók!

Hihetetlen számomra, hogy az első fejezet után máris ennyien vagytok, nagyon nagy örömet szereztetek nekem. Köszönöm a kedves hozzászólásokat itt és Facebookon is! 

Nagyon várom a kommentjeiteket, főleg, hogy a történet két szemszögből íródik, Sophie fejezete után itt az első Cal rész. Hogy tetszik nektek ez a nézőpont, mit gondoltok Calről? No és mit Sophie-ról? 

Cal rövid megbeszélést folytatott Gilliannel, aztán zsebre vágott kézzel slattyogott vissza az irodájába, miközben egy almát rágcsált elmélázva. Bőven akadt gondolkodnivalója, ezért egyedül akart lenni, ameddig a kis gyakornoklány vissza nem tér. Mi tagadás, meglehetősen várta a percet, és megengedte magának, hogy elábrándozzon Sophie formás idomait felidézve.

Kihajította a kukába az almacsutkát, aztán lehuppant a székére. Felsóhajtva ejtette a fejét az asztalra, és néhányszor bele is ütötte a fába a homlokát. Nem értette saját magát – vagy éppen túlságosan is értette? Átkozta az ostobaságát, hiszen elengedte magát, hagyta, hogy a csinos kis gyakornok meglássa az érdeklődését, sőt, a vágyakozását. Szerette feltűnően méricskélni az embereket az első találkozáskor, de ez most más volt. Nemcsak azért tette, hogy felbosszantsa a lányt, kicsalogassa a rejtekéből, megnézze, hogyan reagál a tapintatlanságra, hanem azért is, mert őszintén ínyére volt az, amit látott. Máskor is mustrált már jól láthatóan nőket, de az egészen más volt. Ezúttal a gyakornokáról volt szó, a beosztottjáról, akivel szemben ő ellágyult, hagyta, hogy a lány a páncélja mögé lessen, ő pedig gyengének mutatkozott, túlságosan is emberinek. De nem tehetett róla. Sophie máris megbabonázta, jobban, mint annak idején Zoe, a volt felesége. A gyakornoklány a küllemét tekintve is éppen exneje ellentéte volt. Zoe sötét hajával és szemével, sötétebb tónusú bőrével démonnak hatott az angyali, porcelánbőrű lány mellett. Cal megborzongott, ahogy felidézte Sophie alakját: a dús kebleket, a kecses, formás lábakat és a gyönyörű, fényes és egészséges hajkoronát. Önkéntelenül elképzelte, ahogy beletúr, és kicsit megmarkolja, hátrahúzva ezzel a lány fejét…

Halkan felnyögött, aztán újra beleverte a homlokát az asztal lapjába. De ez nem segített. Ezúttal a nagy, zöld szempárt látta maga előtt, ami csillogva, rajongva nézett rá. Újabb nyögés hagyta el a száját. Egyelőre nem tudta eldönteni, hogy puszta, mégis rettentő erős vágyról van-e szó csupán, vagy sokkal nagyobb veszedelem fenyegeti.

Ezt nem hagyhatta ennyiben! Hiszen imádott élcelődni kollegáján, Dr. Jensenen, aki a fiatal pártfogoltja kegyeit keresi, és lám, most ő is ugyanabba a csapdába esett. Egyébként is gyengeségnek gondolta azt, ha egy nő rabul ejti, hát még, ha egy fiatal lány teszi ezt. Sosem értette, Dr. Jensen mit lát Nadine-ban, és fordítva sem volt túl sok tippje. Persze nem volt vak, látta, hogy Nadine gyönyörű és jópofa, Matthew pedig különleges arcú, de még férfiszemmel nézve is sármos volt és kiemelkedően intelligens. A korkülönbség-kérdést nem is igen volt kivel megvitatnia, hiszen úgy tűnt, egyelőre csak ő tud kollégái titkos viszonyáról.

Egyszóval magában sokat gondolkodott a nagyobb korkülönbségen férfi és nő között, de nem jutott semmire, s csak legyintett az eshetőségre, hogy ő és egy fiatal lány… Még mit nem! Ugyan mit enne rajta egy huszonéves csitri? Néha elhitte magáról, hogy még sármos és vonzó, máskor viszont megérezte magán a korát, és ettől dühös lett. S vajon ő mit lát Sophie-ban a bájos és gyönyörű külsőn túl? Nem tudhatta, hisz alig ismerte…

És ezúttal mégis itt ült, fejét az asztalba verve, és egy huszonéves lányzó csapdájában vergődött! Ami pedig a legfájóbb volt, hogy nem is igen akart szabadulni, ha őszinte akart lenni magához… És mivel gyűlölte a hazugságot, magát sem volt képes ámítani. 

Felpattant, majd járkálni kezdett az irodában, kezével pedig nem tudott mit kezdeni, hol zsebre dugta, hol ropogtatta az ujjait. A percek ólomlábakon vánszorogtak, amikor végre felhangzott a bátortalan kopogás. Cal lefékezett a szoba közepén, egy pillanatig elfogta a vágy, hogy az asztalhoz rohanjon, és leüljön a székre, mintha nem járkált volna idáig zaklatottan, ám letett erről a tervéről. Inkább az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.

Kis híján ismét felnyögött, ahogy megpillantotta Sophie-t. De nem véletlenül volt ő Cal Lightman, ha akarta, tökéletesen tudta leplezni a gondolatait. Félreállt az ajtóból, majd egy széket penderített az asztal elé, ő pedig leült a maga helyére. Ezúttal nem dobta fel a lábát rá, hanem előrehajolt, és árgus szemekkel figyelte Sophie-t. A lány ismét fülig pirult a pillantásától, de ezúttal nem szólt rá. Elvette a hangját az érzés, ami elborította egy percre. Nyelt egyet, és hálás volt, amiért a megszokott, pattogós stílusban sikerült megszólalnia.

-          Mire jutott, Sophie? – Valahogy… Jólesett kimondania a lány nevét, és láthatóan a lánynak is öröm volt hallania, ugyanis lesütötte a szemét, és zavartan tekergetett egy aranyló tincset a mutatóujja körül.

Ám a következő pillanatban észbe kapott, és Cal mosolyától kísérve elengedte a fürtöt, a kezét pedig az ölébe engedte. Nyíltan nézett főnöke szemébe, és a férfi egy pillanatra elfelejtette, mit is kérdezett. Sophie energikusan és magabiztosan kezdett beszélni. 

-          Nadine nagyon kedves cserfes, szereti kimondani, amit gondol, de remek hallgatóság is, és mindig van egy-két pozitív tanácsa vagy gondolata a másik számára. Alapvetően magabiztos és derűlátó, de leginkább a mások dolgaiban. Ami őt illeti, néha elbizonytalanodik, belül jóval sebezhetőbb, mint amilyennek mutatja magát. Nem igazán tudja leplezni az érzéseit, néha viszont egész ügyesen megy neki. Mindenkiről a legjobbat feltételezi, ha valaki szimpatikus neki, akkor a végsőkig kiáll mellette, és bármiben hajlandó segíteni őt. Teljesen odáig van Dr. Jensenért, de el akarja hitetni magával, hogy ez csak egy könnyed kis flört.

Cal bólogatva hallgatta, és nem tagadhatta maga előtt, hogy lenyűgözték. Sophie roppant tehetséget mutatott a viselkedéselemzés terén, a kommunikációja pedig hibátlan volt és meggyőző, amikor kellemes tónusú hangja felcsendült. Cal nem is tudott másfelé figyelni, Sophie szavai ugyanis vonzották, mint a molylepkét a gyertya lángja. Miután a lány befejezte, elégedetten hajolt hozzá még közelebb.

-          Remek, Sophie. Magam is ugyanezeket vettem észre, illetve nagyjából Miss Williams is így jellemzi magát. Leszámítva persze a Dr. Jensent érintő részt – nevette el magát, Sophie pedig szemmel látható megkönnyebbüléssel csatlakozott hozzá.

-          És Dr. Jensenről mi volt a benyomása? – kérdezte, mikor kimulatták magukat.

Sophie elgondolkodva meredt maga elé, Cal pedig figyelmesen nézte őt. Nagyon tetszett neki a lány, amikor így elmerengett, két szemöldökét kissé összeráncolta, szeme egy láthatatlan pontra meredt, ajkát enyhén összeszorította. Cal rajtakapta magát, amint a lány piros, kellemesen telt száját bámulja. Korholta magát, és inkább visszanézett a gyakornoka szemébe, ami épp akkor találta meg az övét.

-          Nehéz megmondani. Nagyon jól leplezi az érzéseit. De a szeme eleven. Szerintem Nadine érzelmei nem egyoldalúak. Többet nem tudok róla mondani, mert épp Nadine-nal volt, amikor láttam, és nem akartam őket megbámulni – pirult el ismét Sophie.

-          Megint elpirult, tilos! – vigyorgott rá Cal, miközben megmozgatta az ujjait Sophie arca előtt, még pirosabbá varázsolva a lány fehér porcelánbőrét.

-          Bocsánat – motyogta a lány, miközben ölébe ejtett ujjaival babrált.

-          Semmi gond. Lesz elég időnk együtt arra, hogy kiverjük ezt magából, Sophie. – Cal önkéntelenül elvigyorodott, ahogy észlelte, milyen kétértelműre sikeredett a mondat.

Mivel Sophie ajka is elnyílt kissé a megdöbbenéstől, csak még szélesebbre húzódott a szája. Tehát a lány, látszólagos ártatlansága ellenére nagyon is érti a célzásait. Ez meglehetősen felkorbácsolta az érzékeit, arra sarkallta, hogy még többet mondjon.

-          Egyébként nagyon jól látja, Dr. Jensent nehéz kiismerni. Ha Nadine-t kérdezi, többet megtudhat, imád róla áradozni – forgatta a szemét Cal. – De ön igazán tehetséges, Sophie, szóval biztos vagyok benne, hogy remek megfigyeléseket tesz majd Dr. Jensenről és mindenki másról. Talán idővel rólam is.

A lány bájosan elpirult a bóktól, és lesütötte a szemét, majd hálásan mosolyogva lesett fel szép, hosszú pillái alól. Cal szíve vadul ficánkolni kezdett, mire érezte, hogy valamit tennie kell, különben meggondolatlanságot cselekszik, ha továbbra is Sophie társaságában marad.

-          Nos, Sophie, legyen elég mára ennyi. Menjen haza, és pihenje ki magát! – állt fel az asztal mögül Cal.

-          De… Dr. Lightman, olyan korán van még! Biztos nincs rám szükség? – Sophie már-már kétségbeesettnek tűnt, ezzel kedves mosolyra fakasztva Calt. Elbűvölte ez a lelkesedés, és csak remélni merte, hogy ez részben a személyének szól.

-          Szükség épp volna, de mára éppen elég ennyi az élményekből. Holnap folytatjuk – mosolygott a lányra kedvesen.

Sophie kissé habozni látszott, majd kelletlenül emelkedett fel a székről. Egymás mellett sétáltak az ajtóhoz, amit Cal előzékenyen kinyitott a lánynak.

-          Köszönöm, Dr. Lightman, ezt az egészet! – tört ki a gyakornokból, miközben lassan elindultak a folyosón.

Cal megmosolyogta a lelkendezést, de az őszinte szavak megmelengették a szívét. Rég látott valakit ennyire rajongani a munkájáért. Remélte, hogy ez a hozzáállás Sophie egész életét végigkíséri majd – ő pedig közvetlen közelből követheti majd a lány sorsának alakulását.

-          Holnap várom, rengeteg a dolgunk. Velem lesz, úgyhogy készüljön fel – nevetett fel Cal jóízűen, majd kedvesebb mosollyal hozzátette. - Jó páros leszünk, Sophie. 

Ezzel újabb szemlesütésre és pironkodásra késztette a lányt. A folyosó végén megálltak, hiszen Cal még maradni szándékozott egy kis ideig.

-          Ezt pedig majd együtt kiirtjuk – finoman megcsípte a lány arcát.

Sophie lélegzete elakadt, és Cal is érezte, ahogy szinte kézzelfogható szikrák pattognak az ujjain és Sophie bőrén. Égette az érintés, és forróság gyűrűzött az ujjaitól indulva benne. A melegség a gyomrába cikázott, onnan pedig szétáradt az egész testében. Elhúzta a kezét, miközben a pillantásuk összekapcsolódott. Egy ajtó csapódása zúzta szét a pillanatot, és Cal önkéntelenül hátrébb lépett.

Nadine lépett ki a folyosóra, meglehetősen zilált ábrázattal és piros arccal. Elindult feléjük, és csak akkor vette észre őket észre, amikor majdnem beléjük ütközött. Cal széles vigyorral nézett Sophie-ra.

-          Jól figyelje meg, mit lát. Holnap megbeszéljük – vigyorgott Sophie-ra, nyíltan kinevette Nadine-t, majd elindult visszafelé a folyosón.

Mire komótosan visszaballagott az irodájához, a nők hangját már a lépcső felől hallotta. Nem lepte meg, hogy azon az ajtón, ahol az imént Nadine lépett ki, ezúttal Dr. Jensent látta távozni halványan mosolyogva. Más esetben tartogatott volna valamilyen csípős beszólást kollégájának, ám ezúttal nem szólt, csak biccentett neki, aztán bezárkózott az irodájába.

Visszaült az asztalhoz, és visszaejtette a fejét a fára. Mindkét kezét a tarkójára szorította, és idegesen túrta össze a haját. Minden erejét bevetette, hogy ne gondoljon Sophie-ra és a másnapi egész napos közös munkára. Csúfos kudarcot vallott.

Végül elszundított, álmában Sophie haját fonogatta, a lány arca pedig ezúttal a pajzánságtól piroslott olyan nagyon. Mikor Cal meglehetősen kényelmetlenné váló nadrágban felriadt, már ráesteledett, és ő egyedül ücsörgött a Lightman Csoportnak otthont adó épületben. Nyögve kelt fel, hogy hazamenjen, és otthona nyugalmában várhassa a másnapot.